Kis vidámság a költészet napján! Tamkó Sirató Károly: Kottentotta Messze, messze Afrikában, a Zámbézi folyó partján élt egy apró Hottentotta. Kinn játszott a folyóparton, sziklák között a homokba. Talált egy különös követ… – Mi lehet ez?… – latolgatta, latolgatta, fontolgatta az apró kis hottentotta; Arra ballag Öregapó A legbölcsebb hottentotta. Hozzárohan, megkérdezi: – Öregapó! Mi ez a kő? Itt találtam a homokban. Nézi, nézi Öregap, a legbölcsebb hottentotta: – Mi ez a kő? Azt sem tudod?! Ide hallgass, édes fiam! Ez egy ős-kőkori fegyver! Egy szakóca. Egy marokkő! Lehet harmincezer éves… Egyik ősöd pattentotta! Bámul a kis hottentotta… Kezében az ős szakóca, lehet harmincezer éves, egyik őse pattentotta… Ám éppen kezébe illik. Harcol vele. Csapkod. Vagdos. Csillog-villog, mint a szikra. Öregapó! Bölcsek bölcse! Te legnagyobb hottentotta! Pattints nekem még egy ilyet… …ide a másik markomba! – Hogy még egy ilyet pattintsak?… Hová gondolsz édes fiam?! Messzi múlté ez az ipar… Hát hol élsz te? Más divat jár Afrikában! Hát nem tudod, réges-régen nem élünk már a Pattintott Kőkorszakban! – Hát hol élünk? Öregapó! Hogy hol élünk? Ide figyelj: a – Kattintott Fénykorszakban! Imígyen szólt Öregapó, a legbölcsebb hottentotta. És mivelhogy alkonyodott, s éj szállt volna a bungalóra (nyelvével egy nagyot csettint!) s a villanyt fel – kattentotta!